kovacs nori

Szabadon

„Sokan jártunk már úgy, hogy egy népdal ismerősen csengett a fülünkben, egy-két sorát talán még fel is tudtuk idézni, aztán rájöttünk, hogy nem megy tovább. Régen még tudtuk, hiszen általános iskolában tanultuk, de az már olyan rég volt,…. s szinte teljesen elfeledtük….”

A  SZABADON koncerten közismert magyar népdalok csendülnek fel. Pl.: A csitári hegyek alatt, Tavaszi szél, Hull a szilva a fáról …. Az a célom, hogy visszahozzam őket a köztudatba, hogy ismét közösen tudjuk énekelni őket, szabadon. Feldolgozásomban olyan populáris köntösbe bújtatom ezeket a közismert dallamokat, hogy a mai, fiatalabb korosztálynak is könnyebben befogadható legyen, szívesen énekeljék, ugyanakkor szüleik, nagyszüleik is ráhangolódjanak a lemezre, a koncertre. Célközönségem tehát igen széles.

A koncert szóló és zenekari verzióban is megrendelhető!

Linkajánló: Tavaszi szél

kovacs nori

Magyarnak Lenni 

Egy remek és felemelő szóló koncertet kínál azoknak, akik tisztelik és szeretik magyarságunk történelmét és a tiszta forrásból táplálkozó népdalainkat. A dalok az összetartozásról, hazaszeretetről, keresztény értékrendünkről, magyarságunkról szólnak, valamint bepillantást nyerhetnek népi kultúránk ősi gyökereibe. Ajánlom ünnepi szabadtéri rendezvényekre, valamint művelődési házakba, templomokba.

Linkajánló: Magyarnak Lenni 

kovacs nori

Ami a szívemen…

Repertoáromból vegyesen válogatok, hangulatos, dinamikus szóló koncert – ajánlom önkormányzati rendezvényekre, fesztiválokra, falunapokra, művelődési házakba stb. 

Linkajánló:  Repülj madár 

kovacs nori

Nimród regéje 

Szóló koncertemen a magyar ősmondán alapuló, a hazafiasságot, a magyarság összetartozását hirdető szimfonikus- népi operám dalait adom elő zenei alappal. A dalok közt beszélek kutatásaimról, népünk eredetmondáiról. Ajánlom állami, önkormányzati, történelmi rendezvényekre, fesztiválokra, művelődési házakba stb.

Linkajánló:  Szarvasűzés  

kovacs nori

Augusztus 20-i koncert, Október 23-i koncert, Március 15. koncert, Magyar Kultúra Napi koncert, Összetartozás Napi koncert

A zenei alappal előadott dalok a történelmi énekek mellett az összetartozásról, hazaszeretetről szólnak.  Ajánlom állami, önkormányzati, történelmi, ünnepi  rendezvényekre, művelődési házakba.

Linkajánló:  Összetartozunk 

kovacs nori

Betlehemi énekek 

A szóló koncert dalai a karácsonyi ünnepkört dolgozzák fel. Ajánlom templomokba, művelődési házakba, illetve karácsonyi rendezvényekre.

Linkajánló: Mária altatója  

kovacs nori

Szívünk, lelkünk általjárja 

A szóló koncert dalai a húsvéti ünnepkört dolgozzák fel. Ajánlom templomokba, művelődési házakba, illetve húsvéti rendezvényekre.

Linkajánló: Ma van húsvét napja 

kovacs nori

A Pünkösdnek jeles napján 

A szóló koncert dalai a pünkösdi ünnepkört dolgozzák fel. Ajánlom templomokba, művelődési házakba, illetve pünkösdi rendezvényekre.

Linkajánló: A feltámadás hírüladása 

kovacs nori

Őszi mulatság 

Egy vidám hangulatú szóló koncert szüreti rendezvényekre és falunapokra – hangulatos, dinamikus koncert, lüktető ritmusú, a közönséget táncra perdítő dallamokkal

Linkajánló: Aki kettő  

Árajánlat kéréssel és egyéb kérdésekkel kapcsolatban kérem keressen elérhetőségeimen!


KAPCSOLAT